Lelkigondozói Szolgálat

„Az életben a legnagyobb változás az, amikor az ember azzá lesz, aki mindig is volt, és az átalakulás e pillanatában a lélek szárnyal.” (eszkimó fafaragó)

Kedves Látogató!
Szeretettel köszöntünk oldalunkon!

A MEKDSZ Lelkigondozói Szolgálat munkatársai olyan jelenlegi vagy volt MEKDSZ-esek, akik a pszichológia és a mentálhigiénés tanácsadás különböző területein képzett szakemberek. Közös bennünk, hogy nem előre gyártott elképzelések mentén, hanem azon az úton szeretnénk kísérni, ahol éppen tartasz. A lelkigondozói beszélgetések során szeretnénk abban segíteni, hogy ki tudd fejezni fájdalmaid, vágyaid, majd igyekszünk megadni számodra azt a segítséget, amire szükséged van.

Ha nem vagy keresztény, akkor is szeretettel várunk!

Helyünk a MEKDSZ-ben:

A MEKDSZ küldetése az Evangélium eljuttatása a felsőoktatásban tanuló diákokhoz. Ezt felekezetközi, öntevékeny diákkörökben, kreatívan és hitelesen, a kor kérdéseire, kihívásaira választ kereső módon kívánjuk megvalósítani. Mindezzel ahhoz is szeretnénk hozzájárulni, hogy a keresztény diákok életük minden területén (szakma, gyülekezet, család) felelős hívő emberekké váljanak.

A diákok felé végzett munkának, mint mindenfajta keresztény szolgálatnak alapvető feltétele egy bizonyos fokú lelki egészség. Ha ez megfelelő, akkor nem szembetűnő, viszont hiánya annál inkább kézzelfogható. A lelki egészség ápolásához, a problémás területek hozzáértő kezeléséhez, valamint a témával kapcsolatos közösségi folyamatok átbeszéléséhez és a szükséges döntések meghozásához tudatosság és megfelelő fórum szükséges. A MEKDSZ Lelkigondozói Szolgálat ezt hivatott biztosítani.

Munkatársak: 

Dr. Hélisz Katalin

Tatai Klára

Végh Noémi

 

Szolgáltatások